Az emberek egyértelműen azt nyilvánították ki a koronavírus-járvány első tapasztalatairól szóló nemzeti konzultáción, hogy Magyarországnak működnie kell, nem engedhető meg, hogy a vírus újra megbénítsa az országot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kép forrása: miniszterelnok.hu
A miniszterelnök azt mondta, a teljes magyar lakosság jól vizsgázott a járvány első hullámában, amikor is erős fegyelmezettség, összetartás, felelősség és kölcsönös segítségnyújtás volt tapasztalható az emberek részéről. "Mondhatom, hogy nemzeti együttműködés volt" - tette hozzá.
Kiemelte, a járvány első és második hulláma számos ponton különbözik, közös pont ugyanakkor, hogy elsősorban az időseket fenyegeti a vírus, ezért rájuk továbbra is kiemelten vigyázni kell, az idősotthonok most is veszélyeztetett helynek számítanak.
A kormányfő ezért arra kérte a főpolgármestert, hogy "politikai célú levélírások" helyett inkább "kellő komolysággal" végezze a feladatát a hozzá tartozó intézményekben, így például a kamaraerdei idősek otthonában is. "Ne kísérletezzünk, ez nem olyan, mint egy biciklisáv felfestése, ami vagy sikerül, vagy nem" - mondta.
A maszkhasználatról, tesztekről, ingyenes lehet az influenzaoltás:
A miniszterelnök kitért arra, szükség esetén szélesíteni kell majd a maszkhasználatot, az iskolákba való belépésnél ellenőrizni kell a testhőmérsékletet, az influenza elleni oltást pedig mindenki ingyenesen kaphatja. Jelezte, rövid időn belül szeretné elérni, hogy hatósági árassá váljanak a koronavírus-tesztek.
Forrás: koronavirus.gov.hu
Kövesd a blogot a jobb felső sarokban lévő gombbal, vagy oszd meg, mert a balliberális médiatúlsúlyban elvész a magyar hír!
Jobbra át!