Balogh Erika színésznő drámai története: hogyan bántak el azonnal a férjével, mihelyst Ascher Tamás lett a Színművészeti rektora.
Vajon miért nem lett köztudomású, hogy az ön férjét 2006-ban politikai nézetei miatt távolították el a Színház és Filmművészeti Egyetemről?
Azt fontos az elején leszögeznem, hogy nem arról van szó, hogy én 20 év után először elmesélem a sérelmeimet, vagy utólag megszólalok az adott helyzet miatt, én rögtön az adott pillanatban elmondtam már ezt, ahogy a férjem is ezt tette. Én most a férjem, és az ő emléke miatt fogok kiállni újra a nyilvánosság elé, bár az elmúlt 10 évben idén először adtam interjút.
Forrás és folytatás: Origo.hu